A 42. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázat és Találkozó díjazottjainak listája

A 42. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázat táborát az Írók Alapítványa, az Írók Szakszervezete, a Sárvári Tinódi Gimnázium és Sárvár Város Önkormányzata rendezésében 2019. április 23-26-a között rendeztük meg Sárvárott. A megnyitó ünnepségen Kondora István polgármester és Mezey Katalin Kossuth-díjas költő, író, az Írók Alapítványa vezetője mondott köszöntőt. 

Idén a beérkezett több, mint 280 pályázatból alegjobb ötven pályázót hívta meg a zsűri a sárvári irodalmi táborba. A két és fél napos műhelymunka során, amelynek ismét a sárvári Nádasdy Vár adott otthont, a zsűri tagjai megbeszélték a pályázókkal alkotásaik erényeit, hibáit, kiértékelték a beküldött írásokat. Az előzsűri és a zsűri tagjai voltak: Baán Tibor költő, esszéista, dr. Bertha Zoltán József Attila-díjas irodalomtörténész, egyetemi tanár, dr. Gere Zsolt irodalomtörténész, egyetemi adjunktus, Jámborné Balog Tünde József Attila-díjas prózaíró, Kemény István József Attila- és Márai Sándor-díjasköltő, író, Kontra Ferenc József Attila- és Márai Sándor-díjas író, szerkesztő, Mezey Katalin költő, író, zsűri elnök, Papp Márió költő, műfordító, szerkesztő és dr. Vörös István József Attila-díjas költő, műfordító, egyetemi oktató.

A díjátadó irodalmi gálaest, amelynek során a résztvevők műveikből is felolvastak, 2019. április 25-én 17 órától a sárvári Tinódi Gimnázium dísztermében zajlott le a helybeli ifjúság és érdeklődők részvételével, mintegy 200 fős közönség előtt.A díjazottak szerény pénzjutalomban és könyvcsomagban, valamennyi meghívott szintén értékes könyvcsomagban részesült.

 

A díjazottak listája:

Vers kategória:

Arany oklevél:

  • Foltányi Emese, Győrújbarát

Ezüst oklevél:

  • Balázs-Bécsi Anna, Csíkszereda (Románia),
  • Raffay Sára, Pécs,

Bronz oklevél:

  • Fancsali Kinga, Marosvásárhely (Románia),
  • Horváth Florencia Dorina (Celldömölk)
  • Kellerwessel Klaus, Kecskemét,
  • Zöldi Meliton (Monor)

Dicséretben részesült:

  • Baranyai Dóra, Pered (Szovákia),
  • Beke Sára, Piliscsaba,
  • Endrey-Nagy Ágoston, Zámoly,
  • Király Csenge Katica, Budapest
  • Kovács Boglárka, Gyömrő,
  • Kovács Hanga, Várpalota,
  • Kovács Tamara, Budapest,
  • Németh Tünde Krisztina, Győr,
  • Tóth Virág, Nyíregyháza,

Résztvevők díja:

  • Foltányi Emese, Győrújbarát,

Sárvár Város Különdíja:

  • Horváth Florencia Dorina, Celldömölk

Próza kategória:

Arany oklevél: 

  • Fedoszov Emilia, Budapest,

Ezüst oklevél: 

  • Pataki András, Budapest,
  • Hipik Tibor, Újvidék (Szerbia),
  • Kővári Júnó, Nagykanizsa,,

Bronz oklevél:

  • Péntek Kamilla, Kaposmérő,
  • Komáromy Bese, Budapest,
  • Oláh Péter, Őrbottyán,

Dicséret részesült:

  • Barcsák Ágnes, Budapest,
  • Nyírő Szabina Dóra, Budapest,
  • Járai Luca, Üröm

Résztvevők díja:

  • Komáromy Bese, Budapest

Tanulmány kategória

Arany oklevél:

  • Kellerwessel Klaus, Kecskemét,

Ezüst oklevél:

  • Szász Tímea-Orsolya, Sepsiszentgyörgy (Románia),

Bronz oklevél:

  • Palotay-Kóbor Zalán, Celldömölk,
  • Horváth Florencia Dorina, Celldömölk

Rosa Liksom - Az ezredesné című könyvének bemutatója

Az Írók Alapítványa-Széphalom Könyvműhely rendezésében a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon - Rosa Liksom Finlandia-díjas író Az ezredesné című könyvének bemutatója lesz a Szabó Magda teremben, 2019. április 27-én 15 órakor.

A szerzővel beszélget a könyv fordítója:
Jávorszky Béla József Attila-díjas író és Mezey Katalin Kossuth-díjas író, kiadóvezető

26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

A Széphalom Könyvműhely programjai a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon:

2019. április 26. péntek

  • 15.00 - 16.00 óráig: Baán Tibor – Cs Kovács Márta dedikálják A középpont felé című beszélgetőkönyvüket.
  • 16.00 - 17.00 óráig: Báger Gusztáv dedikálja a Napharang című gyűjteményes verseskötetét és a „Dallammá alakítjuk a dilemmákat” című kötetet.

2019. április 27. szombat

42. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázat - Eredményhirdetés

Lezárult a 42. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi pályázatra beérkező anyagok elbírálása. Rengeteg ígéretes pályamunka érkezett.

A meghívottaknak kiküldtük az értesítést, jelenleg zajlanak az egyeztetések. Kérünk mindenkit, aki meghívót kapott, hogy minél hamarabb jelezzen vissza, el tud-e jönni az április 23-tól 26-ig tartó sárvári irodalmi táborba.

A meghívottak tömbösített névsora a csatolt dokumentumban található.

Rengeteg pályamű érkezett, azok, akik nem jutottak be, ne csüggedjenek, pályamunkáikat jövőre is várjuk szeretettel!

Mindenkinek köszönjük a részvételt!

42. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázat - Határidő hosszabbítás!

Az Írók Alapítványa - Széphalom Könyvműhely meghosszabbítja a 42. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázatát.

A pályázatok meghosszabbított benyújtási határideje: 2019. március 7.

A módosított pályázati kiírás teljes szövege a mellékletben olvasható.

Miklóssy Endre Emlékkonferencia

Az Írók Alapítványa és a Magyar Írószövetség tisztelettel meghívja Önt és barátait a Magyar Írószövetség dísztermében (1062 Budapest, Bajza u. 18. 1. emelet)  2019. március 5-én, kedden, 14 órai kezdettel megrendezésre kerülő Miklóssy Endre Emlékkonferenciára.

Program

14.00 - Megnyitó (Mezey Katalin)

14.05 - Heltai Miklós: Barátom, Miklóssy Endre

14.25 - Kende Katalin: "Szike és sál"