dokumentum

Menekült-rapszódia

Kiadás éve: 
2000

Téma: Történelem: lengyelek Magyarországon,1939–1945

 

Emlékiratok, ff. és színes képmelléklet. Válogatás a mintegy 65000 egykori lengyel katonai-polgári menekült emlékirataiból, akik a II. világháborúban hazánkban leltek menedéket. Gregorz Lubczyk bevezetőjével és zárótanulmányával, Kapronczay Károly utószavával.

 

B/5, keménytáblás, műbőr kötésben

632 oldal

 

PAMIEC – EMLÉKEZÉS – Lengyel menekültek Magyarországon, 1939-1946.

Kiadás éve: 
2010

Az Oficyna Wydawnicza RYTM, Varsó 2010. Ez az egyedülálló, reprezentatív album sok száz – a legmodernebb technikai eszközök segítségével kiváló minőségben bemutatott - fekete-fehér fotó és dokumentum segítségével varázsolja elénk a 2. világháborúnak azt a hat esztendejét, amely két nép barátságának és az emberiség egyik legnemesebb hagyományának, a keresztény erkölcsi értékeknek kivételes és megrendítő bizonysága volt. Magyarország 1939. szeptember 1-től megnyitotta határait a német és szovjet csapatok által legázolt és háromfelé osztott Lengyelországból menekülni kényszerülő lengyel és lengyel zsidó népesség előtt, és az anyagi áldozatvállalástól sem riadva vissza lehetőséget teremtett a több, mint százezer ember – köztük sok gyermek - túlélésére. Krystyna és Grzegorz Lubczyk munkája élményszerű közelségbe hozza a lengyel és a magyar utókor számára ezeknek az éveknek a történelmi és emberi drámáit, veszélyekkel teli, de mindig a remény felé forduló hétköznapjait. Lengyel és magyar nyelven, fordította Szenyán Erzsébet és Józsa Péter.

2,7cm x 24 cm

424 oldal